<<< Előzmény: Gotha villamosai és a Thüringiai Erdei Vasút

Nordhausen: kis város nagy ambíciókkal 1.

"Szászországiringiai" körútunk első napján egy harmadik városba is eljutottunk: Nordhausenba. Ez a Harz hegység déli részénél található városka 48 ezres lakosságával és 79 km2 területével két villamosvonallal is büszkélkedhet, a járműpark pedig teljesen megújul. A 2000-ben volt százéves kisüzem évente 2,3 millió utast szállít összesen 6,8 km hosszú hálózatán (a két vonal hossza 7,77 km).

Rögtön - ahogy a legtöbb villamosos városban - a főpályaudvar előtti téren találkozunk a villamossal. Itt elvileg egy hurokvágány közepén lennénk, ám a kihaladó irányt, a Bahnhofsstrassét faltól-falig átépítik, a villamosvágánnyal együtt, a hurok fennmaradó részén egyvágányozás folyik. Így az 1-esen csak kétirányú kocsik tudnak közlekedni, mint például ez a 105-ös Siemens Combino.

A végállomás egyébként 2002 áprilisában nyerte el mai alakját: egy középperon két oldalán egy-egy méternyomtávú sínpár fekszik, a hurok belső oldalán lévőre egy- vagy kétirányú villamosok állhatnak, míg a másikra a kisvasút, a Harzer Schmalspurbahnen GmbH (HSB) dízelmotorvonatai is. Ez utóbbiak Ilfeld felől szállítják az utasokat a városba, akik a közös peronon szállhatnak át a villamosra. Öt motorkocsit alakítottak át a BOStrab (Betriebsordnung Strassenbahn, a Villamosközlekedés Üzemi Szabályzata) elvárásai alapján: féklámpákkal és pályacsengővel látták el (pályaszámaik 187 015...019). A HSB bevezető szakaszánál egy kitérő keresztezési része nincs feltöltve a vasúti járművek közlekedése miatt.

Mivel tisztességes villamoskocsihoz illő sínfékje nincs, viszont pályacsengője annál inkább, hangos csörömpölésekkel hagyta el a közúttal közös felületet, majd a HSB állomásépülete mellett (ahová a gőzmozdony-vontatású kisvasút továbbra is közlekedik) rákanyarodott a HSB vonalra, Ilfeld felé. Jövőre itt már az új, hibrid hajtású Combino-k fognak közlekedni, amelyek a városban felsővezetékes táplálással, a kisvasúti szakaszokon pedig dízelmotorral mennek majd. Az új, 10-es viszonylat így átszállásmentes kapcsolatot fog biztosítani.

Ki itt belépsz... egy Combino villamosra szállsz fel - már ha hihetünk a küszöbfeliratnak :-) A napijegy egyébként két főre szólt, úgyhogy ez pont jól jött nekünk.

A szállásra villamossal mentünk, gyalog indultunk vissza a központ felé. Rögtön itt van előttünk egy elvesztett sín, amely az Alt Tor felé, az óvárosba vezetett - szerintem ezt direkt hagyták itt az utókornak, nem lehet véletlen, hogy itt maradt.

A mostani vonalvezetés ezt nyugat felől elkerüli, ahol szó szerint a kertek végében kanyarog a 2-es vonal egyvágányú szakasza. A képen a 103-as psz. egyirányú Combino.

Rövid gyaloglás után a kocsiszínnél találjuk magunkat, ahol Stuttgartból vagy Freiburgból ismerős arcokat lehet látni: GT-4-eseket. A baloldali képen egy kétirányút látunk, ilyenek Freiburgban közlekedtek (név szerint a 94-es, az ex-freiburgi 114-es pályaszámú, 1965-ben épült kocsi látható a képen). A jobboldali viszont egy néhai stuttgarti, ám ezt a svábot már átalakították: Twino néven a hibrid vontatási technológiát tesztelik/-ték rajta. A stuttgarti kocsikat könnyű megismerni két egymás alatti fényszórójukról. Mint ahogy számos német villamosüzem, Nordhausen is csak átmeneti időtartamra vette meg ezeket a GT-4-eseket, amíg az új kis Combino-k (Bambino-k) meg nem érkeznek. Így most már mi is csak elvétve találkoztunk velük forgalomban.

Természetesen Nordhausent sem úszhatjuk meg Gothaiak nélkül: a kocsiszín csarnokában többek közt ott pihent a bisztróvillamos is, amely egy 1961-es gyártású G4-61 csuklós, és eredetileg Lipcsében közlekedett 1458 mm nyomtávon. A történelmi flotta tagja még egy 1959-es építésű kéttengelyes Gothai és egy 1934-ből származó Wismar-i gyártású motorkocsi is.

Wiedigsburghalle megállóba érkezik Parkalle felől a 104-es Combino, majd megáll az igen szűk jobboldali peron mellett (a vonalak egyirányú villamosok közlekedésére vannak kiépítve, a kétirányúak abban segítenek, hogy a fellépő üzemzavarok esetén bárhol vissza lehessen fogni velük, rugalmasan alkalmazkodva az igényekhez).

Majd a másik irányból, a belvárosból jön egy kocsiszínbe kiálló Combino, a fentebb már látott 105-ös, illetve mögé feltorlódva a 101-es, amely 41 év után az első újonnan vásárolt jármű a városban. Látható, ez még egy "arcfelvarrás" előtti példány: sokkal szögletesebb, mint azok, amelyek mostanság gördülnek ki a gyárkapun (na jó, a tréleren :-) ). Ez utóbbi kocsi egyébként 2002 nyarán Halberstadtban vendégszerepelt. Az ottani villamosüzemet a bezárás fenyegette, ezért a 2001-ben alakult Halberstadti Villamos Baráti Köre nevű szervezet rövid időre egy modern járművet vett bérbe, mutatván: a helyi villamosüzem is lehet vonzó az utasoknak. Mára már valószínűnek tűnik, hogy ott is új beszerzésre kerül sor, bár egyáltalán nem biztos, hogy Combino-t vesznek, inkább a Bombardier LF 2000-es sorozatáról beszélnek. Vicces a jobboldalon az a kis NDK-beli Multicar a nagy szemeivel.

Menjünk tovább a városban. Itt a városháza melletti kanyarban megy a hegyre a 106-os kétirányú rövid-Combino (Bambino).

Egy kétirányú Combino belső tere.

A baloldali képen jól látszik a futómű csavarrugóinak burkolata, a kerekek pedig az ülések alatt vannak elhelyezve. A motorok hosszanti elrendezésűek, egy-egy oldalon egy motor hajt két féltengelyt.

Vezetőállás. A jobboldali kartámla, amelyre néhány gyakran használt nyomógomb is fel van szerelve, felhajtható, hogy könnyebben kiszálljon a vezető.

Folytatás >>>

A szöveget és a képeket Báti András készítette, kivéve ahol másként van feltűntetve (C) 2003

Vissza     Tetejére     Fotóalbum     Főlap         Vendégkönyv