<<< Elözö oldal

A BKV TW1500 - állománya október 3-án
Beindult az új 3-as
November 20: TW-k az 50-esen
Eközben Hannoverben

A "Zugló-hadművelet"

2001. október 3-án új fejezet nyílt Budapest villamosközlekedésének történetében. Megnyílt az új 3-as vonal, a 13-as és 63-as vonalak Örs vezér téri összekötésével, és bemutatkoztak a BKV új járművei, a használt "Hannoveriek". Előző nap megtartatott még egy "közönségtalálkozó" a 1514-es pályaszámú kocsival (ex-6079) az Örs vezér téren, az egykori BKV-toronyház tövében. Ezen a bemutatón is elromlott az egyik lépcső, ezt az ajtót bezárták.

A második kép a BKV totális koncepciótlanságát mutatja, hogy kétféle BKV logo van felragasztva, illetve hogy felsőbb utasításra fittyet kell hányni a szabványos jelölésekre: a villamos csatlás piros színére.

Nagyításhoz katt ide! Click here to enlarge

Aznap volt még egy esemény: a nagy átkelés a Kerepesi úton. Meghívott vendégekkel a fedélzeten, egy UV és két TW szerelvénnyel. De előtte lefotóztam a 1517-et a Bosnyák téren, amint tanulózott, de az új 3-as tábláját is az Örsön. Természetesen a Hannoveriek átkelésénél fogyott ki a filmem. Ha jól tévedek, 1526 és 1521 voltak.

Nagyításhoz katt ide! Click here to enlarge Nagyításhoz katt ide! Click here to enlarge Nagyításhoz katt ide! Click here to enlarge Nagyításhoz katt ide!

Készült pár videofelvétel a szerdai kezdés előestéjén is. Történt ugyanis, hogy 5 kocsit még gyorsan le kellett szállítani Zugló kocsiszínbe a Fehér úti főműhelyből, hogy 9 forgalmi kocsit ki tudjanak adni, 2 tartalék mellett.

Este hét után elindult a menet Az első kocsi... ...és a hátulja az Örsön Egy hardcore-tujabarát öröme: kétféle pályaszám Óvatosan kimerészkedik a Fehér útra... ...hogy a Gyakorló utcai kitérőknél visszafogjon Jön a második is
Még három kocsi A mi szekerünk, 1524, az ex-6018 Fehér úton keresztül Oldalra állított vonókészülékkel De Feri barátunk helyre teszi Egy átlagembernek is élmény: tele TW-vel, készülődés a nagy nap előtt Ennek jönnie kellett! Egy forgalmi 13-as kocsi
Nem akármilyen felvétel: 3-as és 13-as egymás mellett Szépen sorban A szomszédos építkezés munkagépe bátran a vágányra tolatott Átkelés a Kerepesi úton 1. Átkelés a Kerepesi úton 2. Azt nem tudom, mire vártak ezek, a 62 és 63 villamos ott, akkor nem ment Lazán átment előttünk, azt hitte megállunk a megállóban
Légkondi "Régi" 62-es és 63-as tuják 62-es, már csak a Bosnyákig közlekedett Bekukucskáltam Zugló kocsiszínbe Helytelen vágányon, az átszelési kitérőn irány Zugló Ívben Ez már egy új Zugló-kocsiszín
TW és UVP Egy UV-pótkocsi TW-k egymás között TW és UV Pótkocsis UV, még nem táblázták át 69-esre TW és UV Összkép

A BKV állománya a típusból, a 3-as vonal beindulásakor
BKV pályaszám Üstra pályaszám Szállítás Építés éve Kocsiszín (2001. október 3-án)
1500 6061 2001.06.11.-14. 1976. Száva
1501 6070 2001.06.11.-14. 1976. Száva
1502 6046 2001.06.25.-28. 1976. Száva
1503 6091 2001.06.25.-28. 1977. 2001.okt.3. után üzemel
1504 6039 2001.07.02.-05. 1975. Száva
1505 6048 2001.07.02.-05. 1976. Száva
1506 6038 2001.07.09.-12. 1975. Száva
1507 6100 2001.07.09.-12. 1977. Száva
1508 ?? 2001.07.16.-19. ?? Száva
1509 6047 2001.07.16.-19. 1976. Száva
1510 6089 2001.07.23.-26. 1977. Száva
1511 6092 2001.07.23.-26. 1977. Száva
1512 6075 2001.07.30.-08.02. 1976. Száva
1513 ?? 2001.07.30.-08.02. ?? Száva
1514 6079 2001.08.06.-09. 1977. Száva
1515 6080 2001.08.06.-09. 1977. Zugló
1516 6076 2001.08.13.-16. 1977. Zugló
1517 6093 2001.08.13.-16. 1977. Zugló
1518 ?? 2001.08.20.-23. ?? 2001.okt.3. után üzemel
1519 6095 2001.08.20.-23. 1977. Száva
1520 6066 2001.08.27.-30. 1976. Zugló
1521 6077 2001.08.27.-30. 1977. Zugló
1522 6033 2001.09.03.-06. 1975. Zugló
1523 6072 2001.09.03.-06. 1976. Zugló
1524 6018 2001.09.10.-13. 1975. Zugló
1525 ?? 2001.09.10.-13. ?? Zugló
1526 6014 2001.09.17.-20. 1975. Zugló
1527 6073 2001.09.17.-20. 1976. Zugló
1528 ?? 2001.09.24.-27. ?? 2001.okt.3. után üzemel
1529 ?? 2001.09.24.-27. ?? 2001.okt.3. után üzemel

Később elkészültek a fényképeim is, ezek is a Zuglói menetről szólnak

Start előtt Pótlóbusz járt az Örstől a Bosnyákig Az ötből az első kocsi, a 1522 1522 hátulról A második kocsi, a 1523 A mi gépünk, a 1524 a harmadik
1524 a 13-as végállomásánál Forgalmi 13-as mellett 1524 belső tere 3899 azóta már selejtállományba került, múzeumi célra tartják meg 3899 azóta már selejtállományba került, múzeumi célra tartják meg UV nézi az új kocsikat
Vegyes 3886+3870+3866 UV motorkocsi A pokol tüzei felett 1517 (ex-6093) 1520 (ex-6066) alatt 1520 az öngyilkos látószögéből
1520 futóműve 1520 lépcsőmozgató mechanikája UV-sor és TW-sor az öreg kocsiszínben 5979 UV-pótkocsi az oldalsó csarnokban A 7140-es hókotró 5979 pót, 3867 és 3854 motorkocsi
3886+3870+3866 UV, egy másik nézetből Művészi graffiti

Ez az utolsó kép külön említést érdemel. Zugló kocsiszín dolgozói közül többen igazi villamosbarátok, nem csoda, hogy a "Dohányzásra kijelölt hely" (ld. iránytábla) is villamos képében jelenik meg, ráadásul a megszűntetett 44-esében. Zugló kocsiszínt is a megszűntetés fenyegeti.

Itt szeretném megköszönni a BKV érintett dolgozóinak segítségét, akik nélkül e képek nem készülhettek volna el.

Október 3: az új 3-as vonal elindult

1525 Kezdődik a torlódás, hátul 1517 1516, ex-6076 További torlódás 1522, ex-6033 1506, ex-6038 helytelen célállomást kiírva
Na akkor most melyik megy a Mexikóira?!? 1504, ex-6039 1516, ex-6076 az Örs vezér terén A 62-esen még UV-k járnak egy ideig 1511, ex-6092 az épülő üzletközpont előtt Sikertelen lámpahangolás miatti úttorlasz
1509, ex-6047 közeledik, jobbra 1511 1500, ex-6061 1505, ex-6048, még reklám nélkül A 62-es új, Mázsa téri visszafogása 1517, valószínűleg a felborult menetrend miatt félreállítva 1517, valószínűleg a felborult menetrend miatt félreállítva
Vezércsere vonalon. Tiszta Hannover... Trükkfelvétel. A kijelző éppen tekerődött Mexikói út 'felé' 1502, ex-6046 a Nagykőrösi útnál. Egy kép vakuval, hogy lásd a kocsit... ...és egy kép vaku nélkül, hogy lásd, hova rakott le a kocsiszíni menet

...Persze nem zökkenőmentesen. A jelenlegi eszközökkel nem sikerült tartani sem a 3 perces csúcsidei követést a 3-62 közös szakaszán, se az előírt menetidőt. Az utasoknak is meg kellett szokniuk az új jármű használatát. Ajtónyitás gombnyomásra, két másodperc után záródó ajtó, lenyíló lépcsők, amikre nem szabad állni... És ami még rosszabb: a Nagy Lajos király úti lámpák borzasztó össze nem hangolása a be nem jelentkező rendszerrel. Az eredmény az össze-vissza torlódó villamosok, felborult menetrend.
Az utolsó képeken látható 1517, a 62-es visszafogásán. Nyílván a felborult menetrend miatt állt át másik kocsi helyett, és nem ment Gubacsi útig, hiszen ugyanakkor vezetőváltás is történt a nyílt vonalon, egy másik forgalmi kocsival.
De még hetekkel később is volt olyan vezető, aki azért késte le a szabad jelzést, mert nem vette vissza időben az ajtó nyitás-engedélyezését. Az alábbi képek egy "átlagos" délutánon készültek, október 9-én, kedden.

A sor közepén (csak a képen legelől) 1520, ex-6066 Mögötte a 62-esen 3892 és 3893 psz. UV Ezek mögött 1505, immár reklámmal

És annyi balszerencse közt, oly sok viszály után (sorozatos áramszedőtörések, 1526 gázolása, 1500 ütközése stb.) november 20-án elindultak a TW-k Budapest legegyenesebb viszonylatán, az 50-esen is. Itt a Hannoveriek csak fokozatosan váltják fel az UV-kat, mert még nem érkezett meg elég kocsi.
Az első nap ezek a TW-kocsik működtek a vonalon: 1514, 1515, 1529, 1530, 1531, 1532, 1533, 1534, 1536, 1537.

UV 3330+5935+3331 UV 3330+5935+3331 TW 1531 TW 1537 hiányos viszonylatjelző fóliával UV 3379+5956+3378
UV 3358+5972+3357 UV 3308 és ami mögötte van TW 1534 Béke tér felé keresztez UV-val TW 1536 UV 3327 és szerelvénye
UV 3327 és szerelvénye, szemből valószínűleg TW 1529 UV 3313+5920+3356 UV 3330+5935+3331 ismét TW 1537, ezen az oldalán sem volt végállomásjelző UV 3341+5807+3354 érkezik a Béke téri végállomásra
UV 3341+5807+3354 és TW 1533 a Béke téri végállomáson Az 5807 psz. pótkocsi 1939 óta az utasok szolgálatában UV 3335+5916+3336 a Béke téren TW 1531 a leszállóhelyen 1531 és 3331

A BKV állománya december elején
BKV pályaszám Üstra pályaszám Szállítás Építés éve Kocsiszín
1500 6061 2001.06.11.-14. 1976. Száva
1501 6070 2001.06.11.-14. 1976. Száva
1502 6046 2001.06.25.-28. 1976. Száva
1503 6091 2001.06.25.-28. 1977. Nem közlekedik
1504 6039 2001.07.02.-05. 1975. Száva
1505 6048 2001.07.02.-05. 1976. Száva
1506 6038 2001.07.09.-12. 1975. Száva
1507 6100 2001.07.09.-12. 1977. Száva
1508 ?? 2001.07.16.-19. ?? Száva
1509 6047 2001.07.16.-19. 1976. Száva
1510 6089 2001.07.23.-26. 1977. Száva
1511 6092 2001.07.23.-26. 1977. Száva
1512 6075 2001.07.30.-08.02. 1976. Száva
1513 ?? 2001.07.30.-08.02. ?? Száva
1514 6079 2001.08.06.-09. 1977. Száva
1515 6080 2001.08.06.-09. 1977. Száva *
1516 6076 2001.08.13.-16. 1977. Száva *
1517 6093 2001.08.13.-16. 1977. Zugló
1518 ?? 2001.08.20.-23. ?? Nem közlekedik
1519 6095 2001.08.20.-23. 1977. Zugló
1520 6066 2001.08.27.-30. 1976. Zugló
1521 6077 2001.08.27.-30. 1977. Zugló
1522 6033 2001.09.03.-06. 1975. Zugló
1523 6072 2001.09.03.-06. 1976. Zugló
1524 6018 2001.09.10.-13. 1975. Zugló
1525 ?? 2001.09.10.-13. ?? Zugló
1526 6014 2001.09.17.-20. 1975. Zugló
1527 6073 2001.09.17.-20. 1976. Zugló
1528 ?? 2001.09.24.-27. ?? Száva
1529 ?? 2001.09.24.-27. ?? Száva
1530 ?? 2001.10.01.-04. ?? Száva
1531 6096 2001.10.01.-04. 1977. Száva
1532 6032 2001.10.09.-12.** 1975. Száva
1533 6059 2001.10.08.-11.** 1976. Száva
1534 6069 2001.10.15.-18. 1976. Száva
1535 6071 2001.10.15.-18. 1976. Száva
1536 6050 2001.10.22.-25. 1976. Száva
1537 6052 2001.10.22.-25. 1976. Száva
1538 ?? 2001.10.29.-11.01. ?? Száva
1539 ?? 2001.10.29.-11.01. ?? Száva
1540 ?? 2001.11.05.-08. ?? Száva
1541 ?? 2001.11.05.-08. ?? Száva
1542 ?? 2001.11.12.-15. ?? Nem közlekedik
1543 ?? 2001.11.12.-15. ?? Nem közlekedik
1544 ?? 2001.11.19.-22. ?? Nem közlekedik
1545 ?? 2001.11.19.-22. ?? Nem közlekedik
1546 6009 2001.11.26.-29. 1975. Nem közlekedik
1547 6062 2001.11.26.-29. 1976. Nem közlekedik

 * 1515, 1516 Zuglói kocsi, Száva kocsiszínnek kölcsönadva
** Hajtó Bálint honlapja tájékoztatása szerint: "A 2001.10.10-én éjszaka érkezett szállítmány csak egy villamost (6059->1533) tartalmazott, mert a közúti szerelvény Németországban balesetet szenvedett. Súlyosan megrongálódott a tréler, és a másik (számomra ismeretlen pályaszámú) villamos burkolata is sérült. E jármu szállítási idopontja még ismeretlen. Helyette másnap egy másik jármuvet (6032->1532) indítottak útjára, amely 2001.10.12-én ért Budapestre."

Folytatás >>>

Az Üstra hannoveri közlekedési vállalat honlapja
Na szólj hozzá! Fórum az Indexen a városi és elővárosi közlekedéssel kapcsolatban
Vissza az oldal elejére
Vissza az előző oldalra
Lökjed a dumát nekem!
Főoldal

 

© 2001. Fotó és szkennelés: Báti András

© 2001. Videofelvételek és képdigitalizálás: Báti András