<<< Előzmény: Drezda: a hosszú, a még hosszabb, a leghosszabb és a kék

Kis délutáni kiruccanás a Kirnitzsch völgyében

Ugyanis nem az egész napot töltöttük Drezdában, hanem kipróbáltuk, hogyan is pihennek a szászok a környéken, évszázadok óta. A Drezda közeli Elbsandsteingebirge (Elba-homokkő hegység???), amelynek és környékének két svájci festő a Szász-Svájc (Sächsische Schweiz) nevet adta, kedvelt turistacélpont, illetve a drezdaiak számára pihenőhely, főleg amióta a gőzhajó- (1837-ben) és a vasúti közlekedés (1851-ben) elindult. Központja a négyezer lakosú Bad Schandau, nem messze a cseh határtól.

Vonattal érkezünk Bad Schandauba (a megtévesztés érdekében itt egy Drezda felé visszainduló vonat látható), a szerelvény a kilencvenes évek legelején, Görlitzben gyártott emeletes kocsikból áll, ezek még picit szűkebbek, kényelmetlenebbek a ma gyártottaknál. A város viszont az Elba jobbpartján fekszik, így vagy hajózni kell, vagy az országút hídján megyünk át. Onnan indul a Kirnitzsch [Kirnics] völgyébe egy 8 kilométer hosszú, egyvágányú, méternyomtávú villamosvonal, a Kirnitzschtalbahn (Kirnitzsch-völgyi Vasút). A vonalat 1897-ben kezdték építeni, egyértelműen turisztikai céllal, az első járat pedig 1898. május 28-án, déli 12 órakor indult el.

Persze akármennyire is turisztikai jellegű a vonal, néha a sors közbeszól: 1927-ben például tűzvészben elpusztult a kocsiszín az összes járművel együtt (egy évvel később már újra üzemelt), 1969-től több, mint három évre állt le az üzem felújítás miatt. Persze a 2002-es nagy árvíz is érintette a vonalat: ugyan a Kirnitzsch maga nem áradt meg, de az Elba visszaduzzasztotta azt, így a vonal alsó vége víz alá került. A lent álló járműveket sikerült kimenekíteni, még a pálya is csak közvetve sérült meg az árvíz után, ugyanis nagynyomású vízsugárral tisztították meg azt, ez pedig kimosta a pályát burkoló paneleket. És lám: elvesztett síneket is találunk a városban. De nézzük csak azokat a házakat a háttérben!
Forrás: Strassenbahnen zu Ulbrichts Zeiten *
Bizony, bizony, az 1969-es felújításig csakugyan idáig járt a villamos, majd jó egy kilométerrel visszavágták a vonalat, mondván: a villamos akadályozta az autóforgalmat! (Érdemes megnézni, milyen sok autót látunk a képen...)

Így gyalogolnunk kell a Kirnitzsch patak mentén, míg az alsó végállomásig nem érünk. Meg is látjuk a napon sütkérező 25-ös pályaszámú Gothai pótkocsit...

...és a hozzáillő 1-es psz. motorkocsit is. Természetesen ilyen kis üzemekben is szokás ugyanazt a pályaszámot különböző villamoskocsi-generációknak kiadni, így itt ez már legalább a negyedik vagy ötödik kiadású 1-es kocsi (azazhogy most éppen ő az, mielőtt Gothaiak jöttek ide, 1993 előtt, akkor egy másik kocsi volt az 1-es, és így tovább...). A most menetrend szerint közlekedő Gothai motor- és pótkocsik Plauenből érkeztek 1993-95 között.

Fedélzeti takarítóeszköz és plüssülés. Gothai DeLuxe :-)

Vezetőfülke.

A Gothaiakra jellemző szellőzőablakok: a két szélső hosszában osztott, kifelé nyíló, a középső befelé bukó.

Mivel a vonal egyvágányú, forgalmi kitérőknél találkoznak az ellenkező irányú szerelvények, lejjebb, a kocsiszínnél és itt, Schneiderweiche megállóban.

És már érkezik is egy motor+pót+pótkocsis szerelvény a Lichtenhainer Wasserfall (~vízesés) felől.

A térközbiztosítás nem más, mint a jó öreg váltóbot, amellyel az ajtónyitó gombot is működtetni lehet (lásd a baloldali képet :-) ). Meg ha marad idő, kicsit dumcsizni is lehet.

Felérünk a végállomásra, ezeken nincs hurokvágány, így a motorkocsival körüljárják a póto(ka)t. Lecsatolják a motorkocsit (amely hála a Scharfenberg rendszerű központi ütköző-vonókészüléknek könnyű egyszemélyes munka)...

...a pótkocsi pedig megvárja...

...amíg a motorkocsival a másik végére nem állnak. Nos, a vízesésről magáról nem készült fénykép, mivel csak félóránként engedik le a zuhatagot, egyébként csak pár csepp csordogál. Aki meg villamost néz, az lemarad.

Egy kötelező fénykép ugyanonnan, az itt szokásos képeslap-beállításban. Lefelé sétálunk egyet, úgy várjuk majd meg a következő villamost. Út közben látunk is egy 8,1-es kilométerkövet, amely egy újabb bizonyíték, hogy a vonal régen hosszabb volt.

Sétálunk, sétálunk, majd a 2+26+21 psz. motor+pót+pótkocsis szerelvény jön velünk szembe.

Amellyel majd néhány megállót megyünk lefelé, a kocsiszínnél szállunk le, ahol végre azt is észreveszem, hogy a pótkocsiknak csak egyik oldalán van ajtajuk, tehát egyirányúnak készültek, ám kétirányúként használják.

Még egy kicsit sétáltunk a városkában, majd visszavonatoztunk az Elba völgyében Drezdába.

* A fénykép a Strassenbahnen zu Ulbrichts Zeiten / Trams in der DDR: Die 60er Jahre in Farbe című könyvből való, GeraMond kiadó (C) 2002

Folytatás: A 100 éves halberstadti villamos >>>

Vissza     Tetejére     Főlap         Vendégkönyv